♪♪♪ hallgasd olvasás közben ♪♪♪

Végre találtam egy albérletet, ezért most elővettem a cuccaimat, amik itt állnak a szobámban, érintetlenül, három nagyon nehéz dobozban, négy kemény hónapja. Az egyik serpenyő még kicsit zsíros is, mert csak futtában mostam el, mikor elszöktem tőled.

Előző este még vacsorát csináltam neked, mert azt ígérted, hazajössz.

Hőemelkedésem volt már akkor is, nem is értettem miért, mert nem voltam beteg, csak szorongtam. Éjszakára be is lázasodtam. Még írtam is neked, hogyha jössz haza, hozz nekem gyógyszert, mert nem vagyok jól. Te azt válaszoltad, rendben, jössz, amint végeztél. Nem jöttél. Azt írtad, bent kell maradnod a munkahelyeden, és hajnalig beszélgettél velem, miket szórakoztok egyik kollégáddal, a programok futtatása közben. Egy szavadat sem hittem el, de reméltem, hogy igazat mondasz, mert van olyan, amikor tudja az ember, hogy hazugságot hall, de az igazság annyira fájna, hogy tudat alatt kilövi a lehetőségét. Elhiszi a teljesen átlátszó kifogásokat, hogy ne kelljen szembesülnie a valósággal, mert így sokkal egyszerűbb, és kényelmesebb.
Mikor már a láz teljesen elnyomott, és nem tudtam tovább ébren maradni veled a telefon másik végén, elaludtam. Azzal a képzettel hajtottam a párnára a fejem, hogy te éjszaka hazajössz. Még a bejárati ajtót is nyitva hagytam, mert tudtam, hogy a kulcsaidat mindig elhagyod. Viszont, ha esetleg éjszaka megérkezel, kulcsok nélkül, az az én hibám lesz. Rajtam fogod kitölteni a mérged. Dühös leszel, találsz még egy nyitott kocsmát, hogy hitelre leihasd magad, majd reggel, megvárod amikor a kutyát leviszem, és félrészegen, ordítozva, fennhordott orral, elkéred a kulcsaimat, miközben azt hajtogatod, hogy mekkora király vagy, amiért túlélted az éjszakát. Vagy egyszerűen, ha rájössz, hogy nincsenek nálad a kulcsaid, visszamész mamádhoz, és megint nem látlak három hétig, mert ott mindent az orrod elé raknak, ott még biztonságban vagy. Mert ott otthon érzed magad, én pedig csak egy hely vagyok, ahova elmenekülhetsz, ha megunod a túlzott odafigyelést. Szóval csak nyitva hagytam mindent, és eldöntöttem, hogyha esetleg valaki idegen mászkálna bent a lakásban, akkor fel fogok kelni rá.
A szomszéd szobában anyád még nézte a tévét. Hangosan szólt a kívánságműsor. Nagyon zavart. Mély fáradtságra nyomta a láz a szemeimet, én csak csendet akartam, és téged. Helyette megkaptam a hangos anyádat.

Mikor odaköltöztetted hozzánk, azt mondtad, csak pár hónapot marad, amíg nem találsz neki egy albérletet, mert eladtad a lakását, hogy tudd miből fizetni az adósságaidat. Ezt, persze nekem, akkor, máshogy adtad elő. Később tudtam meg, hogy a hét millió azért kellett, hogy ne verjenek agyon valamelyik éjszaka, és még életben lehess. Anyád végül fél évet lakott velünk. Ez idő alatt, feltett szándéka volt, hogy engem kikészítsen. Aznap, mikor elszöktem tőled, és gyorsan kapkodtam össze a cuccaimat, hogy nehogy hazaérj közben, segített nekem, ahelyett, hogy figyelmeztetett volna téged, hogy épp elhagylak. Ott állt fölöttem, megjegyzéseket tett, arra, melyik dolgot vettem én, és melyiket te. Nem álltam le vele veszekedni, hogy a bútorokon kívül, ami mozdítható, azt én vettem, mert már mindegy volt. Cseppnyi hála nem volt benne, pedig amikor kórházban volt, mert annyira tönkretette magát régen az alkoholizmussal, hogy a vére konkrétan megszűnt újratermelni magát, a nyakában az erek pedig újra megrepedtek, és majdnem meg is halt, én jártam be hozzá a kórházba. Neked vagy nagyon fájt a fogad, vagy fáradt voltál. A fogorvoshoz nem akartál elmenni, mert az egyszerű megoldás lett volna a problémára, de ez téged nem érdekelt. Mindig szeretted a nehéz ügyeket. Szeretted, hogy sokáig kell foglalkoznod egy bajoddal, azért, mert az összes többinél felhasználhattad kifogásnak.

Aztán egyik este sikerült végre rávennem téged, hogy menjünk el az orvoshoz. Éjszaka volt már, mikor elindultunk, mert ötig dolgoztam, utána bevásároltam mamádnak, hazamentem, konstatáltam, hogy te megint egész nap, csak az ágyban feküdtél, telebagóztad a lakást, és aludtál. Megsétáltattam, és megetettem a kutyámat, összeszedtem anyud frissen mosott, vasalt cuccait, amikkel előző este végeztem, és elindultam velük a kórházba. Útközben még a boltba beszaladtam neki gyümölcsért. A mini, ezer forintos rádiót is megvettem, amiért annyit könyörgött neked, de te nem tudtál időt szakítani arra, hogy megvedd neki. A kórházban beszéltem az orvosával, mert úgy volt, hogy lehet kiengedik, aztán mégsem. Elmondták nagy nehezen az információkat, de azt kellett hazudnom, hogy a feleséged vagyok, különben nem tudunk meg semmit, csak anyud hazugságaiból építkezhetnénk. Mindezek után mentem csak haza érted. Éjfél körül volt, amikor beértünk a belváros közepére. Itt találtam az egyetlen éjjel-nappali magán fogászatot. Mehettünk volna a Szentkirályi utcába is, ott is vannak éjszaka, és ingyenes is, de neked nem volt TB-d, mert nem fizetted. Ehelyett azt mondtad nekem, hogy a magán orvosokban jobban megbízol. Nem veszekedtem.
Én vezettem, az én autóm volt már csak. A te autódról levették a rendszámot, mert nem fizetted a kötelező biztosítást. Már nagyon fáradt voltam és ideges. Tudtam, hogy hajnalban kelnem kell, és dolgoznom kell menni, mert neked az új projekted miatt, csak kiadásod van, ezért kell az én fizetésem. De te csak panaszkodtál az anyósülésen. Nem szóltam semmit, mert éreztem a fájdalmadat. Mindig megérzem, átérzem mások fájdalmát. Odaértünk, és parkolóhelyet kerestünk, de csak egyet találtunk a közelben, oda pedig nem tudtam beparkolni, az istenért sem! Megkértelek, megtennéd-e, hogy beparkolsz, mert akkor hamarabb jutunk be a dokihoz. Te erre üvölteni kezdtél, lehordtál mindennek, és megjegyezted, hogy nem is érted, miért kellett egyáltalán bejönnünk az orvoshoz. Az arcod akkor már kétszer akkora volt, úgy begyulladt a fogad. Te csak ordítoztál, és ordítoztál, a fejem már majdnem szétrobbant. Nem tudtam elképzelni, hogy mit tehetnék még, hogy elégedett legyél, de rájöttem, hogy semmit, és csak annyi csúszott ki a számon fennhangon:

Elegem van, befejeznéd végre?!

Meglepődtél, mert soha nem emeltem fel a hangom veled szemben, majd miután összeszedted a gondolataidat, azt ordítottad, hogy menjek haza, te pedig kiszálltál az autóból és elindultál gyalog. Leparkoltam az autóval, egy olyan szűk helyre, ahova nem fért be rendesen, az orra le is ért a padkánál. Kirobbantam az autóból és utánad indultam. Sehol nem voltál. Kerestelek, de nem találtalak, csak futottam össze-vissza az utcákban, mire megláttalak, ahogy kijössz egy dohányboltból. Hozzád futottam. Egy új doboz cigi volt nálad. Nem szóltam, hogy megvetted, pedig tudtam, hogy a pénzem ki van számolva. Abból vetted a cigit, amit a fogorvosra raktál félre, és ha te azt elköltöd cigire, akkor majd nekem kell adnom fogorvosra. Elindultunk visszafelé, te folyamatosan azt hajtogattad, hogy nem mész sehova, hogy majd bennmaradsz a városban, és miután leittad magad, hazajutsz valahogy. Az arcod már nagyon csúnya volt a fogad miatt, ezért én próbáltam neked hízelegni, hogy rávegyelek az orvosra. Sikerült. Bementünk, megtisztították a fogadat, kifizettük, az utolsó pár ezer forintomat is belevéve, majd hazaindultunk. Egész éjjel veled virrasztottam, akkora fájdalmaid voltak. Mögötted ültem, töröltem a homlokodat, az arcodat, vizes ruhát tartottam a nyakadhoz. Sok vért köptél, csak folyt ki a szádon, és én tartottam azt a lámpaburát, amit anyudnak adtál ágytálnak, mikor hozzánk hoztad, de még nem vittük be a kórházba. Elesett a fürdőben, és nem bírt kikelni az ágyból sem. Két hetembe telt megértetnem veletek, hogy ott fog meghalni anyád a szomszéd szobában, ha nem hívunk hozzá orvost.

Egy komplett konyhát össze tudnék rakni a három dobozomból. Mindent elhoztam. Emlékszem, te a helyet adtad, azt sem tudtam, honnan szedted össze azt a pénzt, amit anno a kaucióra kifizettél, mert miután én beköltöztem, csak én fizettem a bérleti díjat, a rezsit, és én rendeztem be a lakást. Kivéve a bútorokat. Azt te szedted össze: a nagyanyád kanapéja, anyád szekrénye, valamilyen pénzből egy konyhabútor. Nem emlékszem már mit hazudtál, mikor azt megvetted...